Mentés másként
• WHAT will be done
Description:
A Mentés másként program célja, hogy felhívja a figyelmet az élelmiszerpazarlás megelőzésére, valamint a lokális közösségek közreműködésével mobilizálja, változásra késztesse az élelmiszerpazarlással leginkább érintett lakosságot és a vendéglátóipart. A program küldetése, hogy az embereket a tudatosság felé fordítsa, hiszen az élelmiszerpazarlással kapcsolatban nagyobb figyelemre, ezáltal komolyabb elszántságra és fegyelemre van szükség a célok eléréséhez. Az akció két pillérre épül, egy edukációs kampányra, amely egy felkészítési szakaszból és a Hulladékcsökkentési hétre időzített célkommunkációból áll össze, és egy eseménysorozatra, amely során az akcióhéten kézzel foghatóvá tudjuk az élelmiszerpazarlás problémáját tenni és cselekvésre tudjuk a közreműködőket bírni. A célunk egy olyan kampány létrehozása, amelyben az edukáció és kommunikáció kéz a kézben jár. Az akciónk során mind a két pillér esetén az együttműködő partnerünk a NÉBIH Maradék nélkül programja, amely által felhalmozott tudásból minél többet meg kívánunk osztani az emberekkel.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét előtt néhány héttel megkezdtük a felkészítő kampányt, melynek célja, hogy az esemény-akciók aktivitása nagyobb mértéket tudjon mutatni.
A felkészítő kampány az Európai Unió által meghatározott élelmiszerpazarlás csökkentésére irányuló intézkedések élelmiszer piramisának fontossági sorrendjét követi tematizálva, minden egyes, a lakosságra értelmezhető szinthez kötődően, hogy a lehető legtöbb tudást, ötletet tudjuk átadni és a legnagyobb figyelmet elérni. A maximális hangsúlyt a megelőzés kapja a kampány során, melyhez nem csak tippeket, ötleteket adunk, de az uniós és hazai eredményekre és feladatokra is felhívjuk a figyelmet. Lépésről lépésre követjük az élelmiszer útját, így ajánlásokat fogalmazunk arra vonatkozóan, hogy mit tehetünk a már számunkra nem szükséges élelmiszerekkel, hogyan ajánlhatjuk fel azokat, milyen módon készíthetünk azokból új ételeket hogy elkerüljük a hulladékká válást. Felhívjuk a figyelmet a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági idő különbségére, de bemutatjuk azt is, hogy ha már hulladékká válik az élelmiszer, akkor hogyan lehet azt helyesen gyűjteni, minek hol a helye és azt is, hogy mi lesz az élelmiszerhulladékból, ha kezelésre kerül. Tesszük mindezt úgy, hogy valamennyi témakörben több fókuszponton keresztül egy-egy saját üzenettel, felhívással bíró kampányt indítunk, melyek a következők:
1. Felét a feléért kampány: a program lényege, hogy elinduljon vagy megszerveződjön egy olyan mozgalom, ami a vendéglátásban keletkező élelmiszerpazarlás mértékét csökkentheti. A vendéglátásban érintett a lakos és a vendéglátó szervezet is, ahol közös érdek kell, hogy legyen, hogy csökkenjen a pazarlás. Ma az étkezdék, éttermek nagy százalékában, ha egyáltalán elérhető a fél adag választási lehetősége, azt a teljes ár 70-75%-ért biztosítják. Ennek pedig az a pszichológiai hatása, hogy az emberek általában akkor is a teljes adagot választják, ha valójában arra nincs szükségük, mert tudat alatt ez jobb választásnak tűnik. Viszont mivel a teljes adagot nem feltétlenül tudják elfogyasztani ezért az ételmaradék sorsa jobb esetben az, hogy haza viszik és egy másik étkezési idő alkalmával teszik ezt meg. Sajnos azonban a leggyakrabban az ételmaradékok a vendéglátós szemetesében végzik, és nagyjából ugyanilyen gyakran kerül a haza vitt maradék is erre a sorsra.
Erre tekintettel a kampány célja, hogy mindenki akkora adagot ehessen egy éttermi étkezés során, amennyire szüksége van és ezért arányos árat fizessen. Ennek a szokásnak a kialakítása lényeges előrelépést jelenthet a fenntarthatóbb és környezetbarátabb működéshez, életvitelhez.
Mindemellett az is cél, hogy felhívjuk a figyelmet főleg a menza jellegű éttermek esetében arra, hogy alkalmazzák az étel valós súlyára alapuló fizetési rendszert, mert ebben az esetben mindenki akkora adagot tud kérni, amennyire a pillanatnyi állapotában szüksége van, így elkerülhető, hogy a túlméretezett adagok jelentős része hulladékként végezze.
2. Mémgyár az élelmiszerpazarlás ellen: a közösségi média népszerű figyelemfelkeltő kommunikációs eszközei a mémek, melyek a vicces megközelítés útján érik el az embereket, gondolatokat és érzéseket hagyva bennük. Épp ezért úgy gondoljuk, hogy a mémeken keresztül edukálni is lehet. Pozitív érzésekhez kötve lehet a figyelmet az élelmiszerpazarlás elleni küzdelemre fordítani. Ennek érdekében kreativitásra és mémkészítésre buzdítjuk az embereket, melyhez saját készítésű mémeket is készítünk annak érdekében, hogy kedvet csináljunk a témával való foglalkozásra, így mindenki a saját gondolatai szerint tudja a problémát megmutatni és azt az ismerőseivel megosztani.
3. Gyere velünk a paradicsomba! ültetési kampány: a felhívás arra fókuszál, hogy ha az ember valamit magának termel, akkor ismeri a belefektetett idő és energia mennyiségét és azt megbecsüli, mindemellett az ültetés könnyű sikerélményt ad annak, aki ebbe belevág. Ezen motiváció mentén kampányt indítunk, hogy az emberek ültessenek maguknak zöldséget, fűszert, hiszen a saját termésből jobbára annyit takarítunk be egyszerre, amennyire szükségünk van, vagy amennyit fel tudunk dolgozni. Ezt lehetővé teszi az, hogy a növényen hagyva a termés hosszabb szavatossággal bír, így tovább tudjuk élvezni azt, szemben egy boltban érlelt termékkel. Az ültetés előnye még, hogy ebben az esetben az ember nem válogat úgy és annyit, mint egy boltban tenné, hiszen sajátjának érzi a megtermelt élelmiszert, és azt a kisebb hibákkal együtt is fogyaszthatónak minősíti. Ezt a gyakorlatot erősíteni és népszerűsíteni kell, ehhez példamutatásként mi magunk is paradicsomot fogunk ültetni.
4. Re(con)cept-Tudatosság népszerűsítő és növelő kampány: az élelmiszerekkel való kapcsolatunknak tudatosnak kell lennie annak érdekében, hogy a pazarlás mértéke csökkenthető legyen. Ehhez különböző formákban és fórumokon igyekszünk az élelmiszerekkel, élelmiszer hulladékokkal kapcsolatban a jelenlegi helyzetet bemutatni, változtatási irányokat kijelölni, cél a személyes felelősség erősítése tippek, ötletek, megoldások ajánlásával. A kampány során bemutatjuk az élelmiszerhulladék megelőzési praktikákat, bemutatjuk az élelmiszermentési és felajánlási lehetőségeket, receptlehetőségeket adunk az élelmiszerek, ételek újragondolásához és kiemelten foglalkozunk a fogyaszthatósági idő kérdésével.
5. ReFood Court – Együtt könnyebb élelmiszermentő sziget: fel kell hívjuk a figyelmet arra, hogy együtt közösségként minden könnyebb, vagyis a célok együtt könnyebben érhetőek el. Ehhez megfelelő megoldás a közös ültetés, palántázás, az élelmiszerek megosztása. Ehhez kampányt indítunk, hogy az emberek a munkahelyeiken, baráti közösségeikben hozzanak létre élelmiszermentő szigeteket, ahol megoszthatják egymással a még fogyasztható, de számukra már nem szükséges élelmiszereket.
A felkészítő edukációs kampányra épül az akció másik pillére a cselekvésre öntöző események sorozata. Az eseményekkel a célunk, hogy minél nagyobb tömegek kézzel fogható cselekedettel járuljanak hozzá az Európai Hulladékcsökkentési Hét küldetéséhez.
1. Morzsaparti
Az eseménysorozatunk alapja egy önszerveződésre épülő, közösségi ételmentő akció, a Morzsaparti lesz. A célunk, hogy felhívásainkra kisebb-nagyobb baráti- lakóközösségek, munkahelyi kollektívák a megmaradt, már fel nem használandó alapanyagokból közösen főzzenek, illetve a megmaradt készételeiket felajánlva közösen fogyasszák el. A morzsapartik az ételek sokszínűsége mellett hozzájárulnak az élelmiszerpazarlás megelőzéséhez és a közösségek építéséhez is. Természetesen ebben példát mutatunk saját akcióval is, mely során a kollégákkal a munkahelyen példamutató mintaként morzsapartit szervezünk, ahol az otthon fellelhető még fogyasztható élelmiszerekből közösen készítünk ebédet, élelmiszer csereberét. Ezzel egyrészt fejlesztjük a kollégák ismereteit és tudatosságát az élelmiszerekkel kapcsolatban, másrészt erősítjük munkavállalóink belső kohézióját. Ennek a közösségi média felületeken való bemutatásával arra ösztönözzük az embereket, hogy tartsanak ők is morzsapartit.
2. Edukációs roadshow
Az utca embereinek megszólítása érdekében edukációs roadshow keretében egyszerre meghökkentő mégis tudományos installációkat helyezünk el a város különböző, sűrűn látogatott részein a Hulladékcsökkentési Héten:
– Bemutatásra kerül, hogy mit gondolnak az emberek a pazarlásról az Elpazarolt ételeink elnevezésű fotópályázatunkra érkezett pályaművekből készült „sokkollázs” segítségével.
– Egyfajta élelmiszer tetris formájában bemutatjuk az elkerülhető ételhulladékok összetételét és éves mennyiségét, melyet a kollektíva otthonaiban fellelhető lejárt vagy a szavatossági idő lejáratához közeli élelmiszerekből állítunk össze, ezzel megmutatva annak fizikai mennyiségét is.
– Maradék-zen: Alternatív „zen kert” jelleggel megmutatjuk a megtermelt élelmiszerhulladékokat a valóságban.
– A megdöbbentés mellett a pozitív gyakorlatok és a személyes felelősség erősítése érdekében beszélgetünk a járókelőkkel az élelmiszerekkel kapcsolatos szokásaikról, mini kvíz kitöltése esetén vetőmagot is osztunk ugyanebből a célból, hogy ösztönözzük a saját felelősséget és ahhoz kötődő tudatos vásárlást.
3. Education in location
Hulladékgazdálkodóként elsőként csatlakoztunk a NÉBIH élelmiszerpazarlás ellen indított programjához, melynek keretén belül a NÉBIH szakemberei nagykövetekké képzik a szemléletformálásban résztvevő kollégákat, hogy az élelmiszer pazarlás csökkentéséért többet tehessünk, azzal, hogy nagyköveti szerepünkben hiteles szakmai anyagokra támaszkodva tarthatunk foglalkozásokat a témában. A megszerzett tudás alapján a hét több napján is gyerekcsoportokat fogadunk szemléletformálás céljából, melynek témája az élelmiszerpazarlás és az élelmiszerhulladékok állnak.
4. Ronda, de finom
Az emberek jó része piacokon vásárolja az élelmiszereit ezért ezt választottuk kitelepülési helyszínül, ahol bemutatjuk, hogy a sérült és a szép zöldség, gyümölcs ugyanolyan belülről, az íze is pont ugyanolyan. Mivel az átlagember szokásaira jellemző, hogy a fogyaszthatóságot az élelmiszer formájával azonosítja, ezért egyfajta érzékenyítő kampányba fogunk a csúnya élelmiszerek mellett. Vagyis arra buzdítjuk az embereket, hogy vásárláskor, amikor válogatják a különböző élelmiszereket, akkor vegyék figyelembe, hogy a ronda is lehet finom, hogy ugyanannyi vitamint tartalmaz, mint a tökéletes darab, arra ösztönözzük őket, hogy legyenek tudatosak és így segítsék az élelmiszer pazarlás csökkentését. Az akció során zöldségpucolással mutatjuk majd be, hogy a zöldségek beltartalma az alakjuktól függetlenül teljesen megegyező.
5. Vidd a jégre, avagy fagyaszd, ami fagyasztható
Egy helyi alapítvánnyal együttműködésben tartós élelmiszermentő akciót kezdeményezünk a közönségkorcsolya során, amely népszerű a fiatalok és a családok körében. Az élelmiszer adományozás népszerűsítése érdekében úgy szervezzük az eseményt, hogy a belépő egy darab tartós élelmiszer, amely a lejárati idejéhez közelít, de még fogyasztható és az adományozónak már nincs rá szüksége. Aki nem hoz magával adományt, annak lehetősége van az élelmiszerpazarláshoz kapcsolódó mini kvíz kitöltésével kiváltani a belépőjét. Az összegyűlt élelmiszereket az alapítvány azonnal rászorulóknak adja át. Az esemény során a NÉBIH ajánlásának megfelelő módon népszerűsítjük a fagyasztást, mint az élelmiszermentés egy módját.
6. A biohulladék útja
Miskolcon a biohulladékok, vagyis a konyhai frakció elkülönített gyűjtése már 2022-ben egy 1000 fős pilot projekt keretében elindult. A Koncessziós Társaság ezt a rendszert bővítette ki 2023. évben 20000 lakosra, melynek a további bővítése jelenleg van folyamatban. A biohulladékokkal kapcsolatos tudás bővítése céljából Miskolc egyik forgalmas terén a lakosságtól begyűjtött konyhai frakcióhoz kötődően bemutatót tartunk a biohulladék útjáról, amely kiterjed a helyes gyűjtési gyakorlatokra, gyűjtési megoldásokra, a lehetséges kezelési módokra. A bemutató, kiállítás során bemutatásra kerülnek a gyűjtéshez használt speciális edényzetek és a gyűjtőautó is, így azok is megismerhetik ezt a gyűjtési módot, akiknél még ez nem áll rendelkezésre.
Location
• WHERE it will take place
Country:
Address:
Action Developer
• WHO will run the show
Entity:
• WHEN
will it happen?
Dates of the proposed action:
• WHY
join hands and minds to prevent waste?
Check out other actions that will cover these themes: